1.

Enyém az alkony

Enyém az alkony. Kihunyó sugára,

Téveteg, halovány árnya enyém.

A rózsaszínű pirkadás világát

Szegény elfáradt, meg nem értem én.

Enyém az alkony. Reám veti leplét

S nagy bánatommal egymagamra hagy.

...Úgy bánt a hajnalhasadás az égen,

A bíboros, a királyi arany!

Enyém az alkony! Hadd vesse világát

A támadó nap arra, aki kél,

Én álmodozzam csak elaluvóban

A lehunyó nap gyér tüzeinél!

Adagio

 Úgy szálljon hozzád ez a dal,

Mint csillag fénye alkonyórán,

Szelíden,csöndesen mosolygván,

Te szép, te kedves, fiatal:

Úgy szálljon hozzád ez a dal.

S úgy szálljon hozzád ez a dal,

Mint hófehér galamb az estve,

Fáradtan enyhelyet keresve,

Míg csöndben zörren az avar:

Úgy szálljon hozzád ez a dal.

Ne legyen soha ez a dal

Búgó siráma bánatomnak,

Én hordozom csak, én tudom csak.

Sugaras, rózsás, fiatal:

Mint te, olyan épp ez a dal!

 Első szerelem

1 

Pár ábrándos dalt mondtam el felőled

Félig suttogva, félig elzokogva,

De érzem, ott él minden szenvedésem

És boldogságom ez apró dalokba'.

S ha majd belõlem néma álmodó lesz,

E dalt mind, mind a szívemre tegyétek,

Hadd illatozza be a sírt szerelmed,

Hadd legyen édesebb az örökélet!

2

Mondják!... Sok mindent mondanak

Felõled, szépem, angyalom,

Hogy tõled elszakítsanak

S én mosolyogva hallgatom!

Legyen bár tenger a hibád,

Én soha észre nem veszem.

Te mindörökké szép maradsz,

Miként az elsõ szerelem!

3

Tudod-e, édes, hogy szeretlek,

Tudod-e, mi a szerelem?

Oh hallgasd meg a vallomásom

És jöjj el, jöjj el énvelem!

De nem! E vallomással, érzem,

Örökké adós maradok

És ti örökké búsak lesztek,

Ti édes szerelmes dalok!

4

 Az én szerelmem nagy titok,

Megsúgni sem merem

És mégis, mégis, mindenségem

E titkos szerelem!

A gyönyörűség, fájdalom

Mind elszáll csöndesen,

De bár titokban, rejtve, némán

Megél a szerelem!

Kérdések

Mért van az, hogy aki mélységedbe láthat,

Aki egész szívvel méltóan imádhat,

Azt te vaskezeddel durván eltaszítod,

Lángoló szerelmét gyûlöletre szítod.

Mért van az, te zsarnok, te gyönyörû élet?

Mért van az, hogy aki önlelkét tagadva,

Cédán veti testét hiú forgatagba,

Azt te lágy szelíden simogatod szépen,

Örömek virágát kelted a szívében,

Mért van az, te zsarnok, te gyönyörű élet?

Mért van az, hogy én is tiporva, tagadva,

Áhítatos ajkkal hallgatok szavadra,

Hogy bár rámtapostál, csókolom a képed,

Örvényekbe dobva álmodom a szépet,

Szeretlek, imádlak, te gyönyörû élet?

Alkonyati órák

Alkonyati órák, ti vagytok enyémek,

Mikor rózsafényben fölragyog a lélek

S múltak tavaszából egy dal erre téved.

Ti vagytok enyémek, alkonyati órák,

Mikor enyhe bánat bársonya hajol ránk

S pompázva kinyílnak a nagy álomrózsák.

Így szeretnék egyszer e tájról elmenni,

Színbõl, fényből oda, ahol szürkül a semmi,

Madárként az ágon, dallal elpihenni!

Ó, de addig várnak sötét õszi éjek,

Lehervasztott vágyak, lekaszált remények,

Míg örök borúval tart e kurta élet!