-
Par Misstyca le 26 January 2014 à 03:45
PIROSKA ÉS A FARKAS
Volt egyszer egy kedves, aranyos kislány; aki csak ismerte, mindenki
kedvelte, de legjobban mégis a nagymamája szerette: a világ minden
kincsét neki adta volna. Egyszer vett neki egy piros bársonysapkát. A
kislánynak annyira tetszett a sapka, hogy mindig csak ezt hordta; el is
nevezték róla Piroskának.
Piroskáék bent laktak a faluban, nagymama pedig kint az erdőben, egy
takaros kis házban.
Egy szép napon azt mondja Piroskának az édesanyja:
- Gyere csak, kislányom! Itt van egy kalács meg egy üveg bor, vidd el a
nagymamának. Beteg is, gyönge is szegényke, jól fog esni neki. Indulj
szaporán, mielőtt beáll a hőség. Aztán szépen, rendesen menj, ne
szaladgálj le az útról, mert elesel, és összetörik az üveg, kifolyik a bor, és
akkor mit iszik a nagymama! Ha pedig odaérsz, ne bámészkodj
összevissza a szobában; az legyen az első dolgod, hogy illedelmesen jó
reggelt kívánj.
- Bízzad csak rám, édesanyám, minden úgy lesz, ahogy mondod - felelte
Piroska az intelemre, azzal karjára vette a kosárkát, és útnak indult.
Átvágott a mezőn, beért az erdőbe; hát ki jön szembe vele? Nem más,
mint a farkas.
- Jó napot, Piroska! - köszönt rá a kislányra.
Az meg mosolyogva, jó szívvel felelte:
- Neked is, kedves farkas! - Nem tudta még, milyen alattomos, gonosz
állattal van dolga.
- Hová ilyen korán, lelkecském? - szívélyeskedett tovább a farkas.
- Nagymamához.
- Aztán mit viszel a kosaradban?
- Bort meg kalácsot. Tegnap sütöttük; szegény jó nagymama gyönge is,
beteg is, jót fog tenni neki, legalább egy kicsit erőre kap tőle.
- És hol lakik a nagymama, Piroska?
- Itt az erdőben, a három tölgyfa alatt. Biztosan ismered a házát,
mogyorósövény van körülötte.
- Persze, persze, most már emlékszem rá; talán negyedóra járásra van
innét.
„Ez a zsenge fiatalka jobb falat ám, mint az öreg! - gondolta magában a
farkas, és a szeme sarkából végigmustrálta a kislányt. - De vigyázat!
Lássunk furfangosan a dologhoz, hogy mind a kettőt megkaphassuk. Mert
akármilyen öreg csont, azért a nagymama is elkel a bendőmbe!”
Egy darabig együtt mentek, aztán a farkas egyszerre csak felkiáltott:
- Nézd csak, Piroska, mennyi szép virág virít körülöttünk! Én a helyedben
bizony szednék egy szép csokrot a nagymamámnak!
Piroska szétnézett: valóban, a fák alja tele volt szebbnél szebb erdei
virággal, a lombok közt meg úgy csicseregtek a madarak, hogy öröm volt
hallgatni.
„Igaza van ennek a farkasnak - gondolta a lányka -, nem is hittem volna
róla, hogy ilyen figyelmes jószág! Korán van még, nem kell sietnem;
nagymama biztosan örülni fog a virágnak.”
Azzal letért az útról, és tépegetni kezdte a sok tarka virágot, egyik szálat
a másik után, előbb csak az út mentén, aztán egyre beljebb; mert
valahányszor egyet leszakított, mindig úgy találta, hogy odább az a másik
még sokkal szebb. Odafutott, azt is leszedte, és így mind mélyebbre és
mélyebbre került az erdőben.
A farkas megvárta, míg a lányka eltűnik a bozótban, akkor aztán szaladt
egyenest a nagymama házához, és bekopogtatott.
- Ki az? - kérdezte a nagymama az ágyból.
- Én vagyok, Piroska - felelte a farkas olyan vékony hangon, amilyet csak
ki tudott szorítani magából. - Nyisd ki az ajtót, hoztam neked friss
kalácsot, finom bort!
- Nincs kulcsra zárva - mondta az öregasszony -, csak a kilincset kell
lenyomnod. Nagyon gyönge vagyok, nem tudok fölkelni.
A farkasnak se kellett kétszer mondani: benyitott, odarohant az ágyhoz,
és se szó, se beszéd, bekapta a nagymamát.
- Ezzel hát megvolnánk - mondta elégedetten -, lássuk a következő
fogást.
Ott volt a széken a nagymama ruhája, főkötője szép rendben ahogyan az
este letette. A farkas magára kapta a szoknyát, belebújt a réklibe, föltette
a főkötőt, befeküdt az ágyba, és behúzta az ágyfüggönyt. Jól magára
húzta a paplant, egészen az orráig, hogy minél kevesebb lássék ki belőle,
és elkezdett halkan nyögdécselni, mint aki nagybeteg.
Piroska meg azalatt csak szaladt virágtól virágig, hallgatta a madárszót,
figyelte a lepkék táncát, és csak akkor jutott eszébe a nagymama, mikor
már olyan nagy volt a bokrétája, hogy alig fért a kezébe. Nosza, útnak
eredt, szaporázta a lépést, míg a három tölgyfa alatt föl nem tűnt a
mogyorósövényes kis ház.
- Nagymama! - kiáltotta már messziről. - Nagymama! Én vagyok itt,
Piroska!
Egy kicsit furcsállotta ugyan, hogy a ház ajtaja tárva-nyitva; de aztán azt
gondolta: „Szegény nagyanyó biztosan nagyon várt már; nyitva hagyta az
ajtót, hogy meghallja, ha jövök.” Belépett a szobába, de valahogy
odabent is olyan furcsa volt, hideg-e, meleg-e, maga s tudta, csak
egészen beleborzongott. És hogy a félelmét elűzze, nagyot kiáltott:
- Jó reggelt kívánok, nagyanyókám!
Nem felelt senki. Hanem az ágy felől mintha elhaló nyögdécselést hallott
volna.
- Nagymama, mi bajod? - kiáltotta ijedten Piroska, és elrántotta a
függönyt.
Szegény öreg nagyanyó ott feküdt az ágyban nyakig betakarva, és olyan,
de olyan furcsa volt!
- Ej, nagymama, de nagy a füled! - csapta össze Piroska a kezét.
- Hogy jobban halljalak! - hangzott a felelet, de az is olyan különösen,
olyan reszelősen, hogy a kislány rá sem ismert.
- Ej, nagymama, de nagy a szemed!
- Hogy jobban lássalak!
- Ej, nagymama, de nagy lett a kezed!
- Hogy jobban megfoghassalak!
- Ej, nagymama, de szörnyű nagy a szád!
- Hogy jobban bekaphassalak!
Alighogy kimondta, egy ugrással kint termett a farkas az ágyból, és
bekapta szegény kis Piroskát. Aztán, mint aki dolgát jól végezte,
visszafeküdt és elaludt. Álmában olyan horkolást csapott, hogy csak úgy
rezegtek tőle a kis ház ablakai.
A vadásznak éppen arra vitt az útja. Ahogy meghallotta a nagy
fűrészelést, csodálkozva állt meg. „Ejnye, hogy horkol ez az öregasszony -
gondolta. - Csak nincs valami baja?”
Bement a szobába, odalépett az ágyhoz; hát látja, hogy a farkas fekszik
benne!
- Megvagy, vén gonosztevő! - kiáltotta. - Mennyit kerestelek!
Kapta a puskáját, le akarta puffantani. Már-már elhúzta a ravaszt, de
akkor eszébe jutott: hátha a farkas megette a nagymamát! Nem lőtt rá,
hanem előkereste a fiókból az ollót, fölvágta a vén ragadozó hasát, és
kiszabadította Piroskát is meg a nagymamát is. Szegény öreg alig
pihegett már; Piroska meg, ahogy kikerült a napvilágra, felsóhajtott:
- Jaj, de féltem! Olyan sötét volt a farkas gyomrában!
Köveket hoztak, megtömték velük a farkas hasát, aztán a vadász
összevarrta a bőrét. Az ordas nemsokára fölébredt. Odébb akart állni, de
ahogy kiugrott az ágyból, a nehéz kövek lehúzták a földre: lerogyott,
elterült, és kiadta a páráját.
Akkor az erdész megnyúzta a vadállatot, és hazavitte a bundáját.
Nagymama megette a kalácsot, megitta a bort, és új erőre kapott tőle.
Piroska pedig megfogadta:
- Soha többé nem térek le az útról, és nem szaladgálok be az erdőbe, ha
egyszer édesanyám megtiltotta.
És ezzel vége is volna a mesének, ha folytatása nem volna. Mert - így
beszélik - Piroska egyszer, nem sokkal ezután, ismét kalácsot vitt az
erdőbe a nagymamának, és útközben találkozott egy másik farkassal.
Alattomos, komisz jószág volt az is, szerette volna mindenáron letéríteni a
kislányt az útról. De beszélhetett, amit akart! Akármilyen mézes-mázosan
szólítgatta is, Piroska most már okosabb volt, ügyet sem vetett rá, sietett
egyenesen a nagymamához.
Letette a kosárkát az asztalra, aztán nyomban mesélni kezdte, mi történt.
- Képzeld, nagymama, megint találkoztam egy farkassal! Tisztességgel
köszönt, nyájasan szólt hozzám, de a szeme semmi jót nem ígért. Ha nem
nyílt úton történik a dolog, biztosan bekapott volna!
- Akkor jó lesz bereteszelni az ajtót, nehogy ránk törjön! - mondta a
nagymama.
Csakhamar kopogtatott is a farkas.
- Nyiss ajtót, nagyanyó, én vagyok itt, a kis unokád, friss kalácsot, finom
bort hoztam!
Hanem azok odabent egy mukkot sem szóltak. A farkas egy ideig
kapargatta, feszegette az ajtót, de hiába: a retesz jól tartott. Bosszúsan
odébb ment hát, aztán megint visszajött, bekémlelt az ablakon, kódorgott
a ház körül, végül pedig fölkapaszkodott a háztetőre, hogy majd ott
kivárja, míg Piroska este hazaindul; akkor - gondolta - majd utána
lopakodik a sötét erdőben, és fölfalja.
De a nagymama kitalálta a szándékát, és túljárt az eszén. Azt mondta
Piroskának:
- Fogd a vödröt, kislányom, hurkát főztem tegnap, mit álljon itt a leve,
hordd ki a házból, öntsd oda az eresz alá, abba a nagy kőteknőbe!
Piroska nekiállt, hordta a hurkalevet, egyik vödörrel a másik után, míg
tele nem lett vele az öblös kőteknő.
Odafent a háztetőn a farkas orrát csakhamar megcsapta a hurkaszag.
Ettől egyszerre nagyon nyugtalan lett, nyújtogatta a nyakát, szimatolt,
topogott, csiklandozta az ínyét a finom illat. Addig izgett-mozgott, míg
egyszer csak megcsúszott; elvesztette az egyensúlyát, legurult a tetőről,
belepottyant a teknőbe, és megfulladt a hurkalében.
Meg is érdemelte!
your comment