• 2.

    Altató

    Lehunyja kék szemét az ég,

    lehunyja sok szemét a ház,

    dunna alatt alszik a rét -

    aludj el szépen, kis Balázs.

     

    Lábára lehajtja fejét,

    alszik a bogár, a darázs,

    velealszik a zümmögés -

    aludj el szépen, kis Balázs.

     

    A villamos is aluszik,

    - s mig szendereg a robogás -

    álmában csönget egy picit -

    aludj el szépen, kis Balázs.

     

    Alszik a széken a kabát,

    szunnyadozik a szakadás,

    máma már nem hasad tovább -

    aludj el szépen, kis Balázs.

     

    Szundít a labda, meg a sip,

    az erdő, a kirándulás,

    a jó cukor is aluszik -

    aludj el szépen, kis Balázs.

     

    A távolságot, mint üveg

    golyót, megkapod, óriás

    leszel, csak hunyd le kis szemed, -

    aludj el szépen, kis Balázs.

     

    Tüzoltó leszel s katona!

    Vadakat terelő juhász!

    Látod, elalszik anyuka.

    Aludj el szépen, kis Balázs.

    /1935. febr. 2./

    2.

    Álomban enyém vagy

    A boldogságunk némán meghúzódott

    És mi is hallgattunk a titkolódzó csöndben.

    Kályhánk lángja is örömmel lobogott

    S ajkunkat a szerelem szárazra perzselte.

    A komoly falióra se mormogott

    S meghökkentek akkor a büszke, fehér falak...

     

    Álomban mindig egészen enyém vagy.

    S hiszem fönn is néha, hogy megcsókoltalak.

    /1922 első fele/

    2.

    Egyedül

    Egyedül fogok én állni a világon.

    Egyedül, egyedül, nem lesz soha párom.

     

    Nem lesz soha párom, aki vigasztaljon,

    Aki szenvedésben csókot csókra adjon.

     

    Csókot csókra adjon s aki hű, nem álnok,

    Aki büszke arra, hogy mellette állok.

     

    Aki míg én alszom őrködik könnyezve,

    És, ha ébren vagyok, kacagó a kedve.

     

    Aki szeret engem, aki meghal értem

    S még akkor is szeret örök-visszatérten.

     

    S nem fog borulni le rám senkise sírva,

    Ha majd távozom az örök-néma sírba.

    /1921. szept. 24./

    2.

    Éjjel

    Halkan hörög végsőt a lámpa

    S a nagy halál apáca-lánya,

    Sötét királylány jő szobámba.

     

    Hideg szemét szemembe oltja,

    Csöndet simít bús homlokomra,

    Nem érzi, gödre mily goromba.

     

    Nem kérdi, szürke-é a vágyam,

    Nem nézi, mily kopott az ágyam,

    Csak átölel a csöndbe lágyan.

     

    Pompát csókol szűz gondolatra

    És megcsókolja, bármi gyatra.

    Rokkant gyereklelkem ringatja.

     

    Sötét haja szobámra bomlik

    S miken komorság, köd borong itt,

    Most megszépülnek ócska holmik.

     

    És én kibontanám a vérem,

    Ha hívna atyjához fehéren:

    Várlak, fiacskám, régen, régen.

     

    Hiába várom, hangja nincsen,

    Mely ama palotába intsen,

    Hol rég csüggök titok-kilincsen.

     

    Egy eszelős öreg motyog csak,

    Az esső s mindenütt kopogtat:

    Halottak vagytok, csúf halottak.

    /1923. febr. 10./

    2.

    Én nem tudom...

    Én nem tudom, mi fenyeget

    az estek csipkés árnyain;

    mint romló halról a legyek,

    szétszállnak tőle álmaim.

     

    És nem tudom, mily dajkahang

    cseng a szivembe csendesen:

    nyugodj, hiszen csak este van

    s mitől is félnél, kedvesem?

    /1937 június első fele/

    2.

    Partager via Gmail Yahoo!

  • Comments

    No comments yet



    Add comment

    Name / User name:

    E-mail (optional):

    Website (optional):

    Comment: