• 1.

    Góg és Magóg fia vagyok én ... 

    Góg és Magóg fia vagyok én,

    Hiába döngetek kaput, falat

    S mégis megkérdem tőletek:

    Szabad-e sírni a Kárpátok alatt?

     

    Verecke híres útján jöttem én,

    Fülembe még ősmagyar dal rivall,

    Szabad-e Dévénynél betörnöm

    Új időknek új dalaival?

     

    Fülembe forró ólmot öntsetek

    Legyek az új, az énekes Vazul,

    Ne halljam az élet új dalait,

    Tiporjatok reám durván, gazul.

     

    De addig sírva, kínban, mit se várva

    Mégiscsak száll új szárnyakon a dal

    S ha elátkozza százszor Pusztaszer,

    Mégis győztes, mégis új és magyar.

    1.

    A mi gyermekünk

    Bús szerelmünkből nem fakad

    Szomorú lényünknek a mása,

    Másokra száll a gyermekünk,

    Ki lesz a vígak Messiása,

    Ki majd miértünk is örül.

    Ha jönnek az új istenek,

    Ha jönnek a nem sejtett órák,

    Valamikor, valamikor

    Kipattannak a tubarózsák

    S elcsattan hosszú csoda-csók.

    Mások lesznek és mink leszünk:

    Egy napvirág-szemű menyasszony

    S egy napsugár-lelkű legény.

    A tubarózsa illatozzon

    S áldott legyen a mámoruk.

    S áldott legyen, ki: te meg én,

    Ki az övék, kiért mi sírtunk,

    Kit forró lázunk eldobott,

    Öleltetőnk, kit sohse bírtunk,

    Ki másoké: a gyermekünk.

    Kit napvirág és napsugár

    Új igére, új dalra termett,

    Áldott legyen, ki eljövend,

    Az idegen, nagyálmú Gyermek,

    Kit küldtek régi bánatok.

    1.

    A vár fehér asszony

    A lelkem ódon, babonás vár,

    Mohos, gőgös és elhagyott.

    (A két szemem, ugye, milyen nagy?

    És nem ragyog és nem ragyog.)

    Konganak az elhagyott termek,

    A bús falakról rámered

    Két nagy, sötét ablak a völgyre.

    (Ugye, milyen fáradt szemek?)

    Örökös itt a lélekjárás,

    A kripta-illat és a köd,

    Árnyak suhognak a sötétben

    S elátkozott had nyöszörög.

    (Csak néha, titkos éji órán

    Gyúlnak ki e bús, nagy szemek.)

    A fehér asszony jár a várban

    S az ablakokon kinevet.

    1.

    Mert engem szeretsz

    Áldott csodáknak

    Tükre a szemed,

    Mert engem nézett.

    Te vagy a bölcse,

    Mesterasszonya

    Az ölelésnek.

    Áldott ezerszer

    Az asszonyságod,

    Mert engem nézett,

    Mert engem látott.

    S mert nagyon szeretsz:

    Nagyon szeretlek

    S mert engem szeretsz:

    Te vagy az Asszony,

    Te vagy a legszebb.

    1.

    A könnyek asszonya

    Bús arcát érzem szívemen

    A könnyek asszonyának,

    Rózsás, remegő ujjai

    Most a szivembe vájnak.

    Érzem az illatát is ám

    A rózsás, gyilkos ujjnak

    S véres szivemre szomorún

    A könnyek hullnak, hullnak.

    Az ajka itt mar édesen,

    A haja ide lebben,

    Az egész asszony itt pusztít,

    Itt, itt: az én szivemben.

    Bosszút itt áll az életért,

    Aknát itt ás a multnak.

    Véres szivemre szomorún

    A könnyek hullnak, hullnak.

    Nagy az én bűnöm. Vesszen is,

    Kire a végzet mérte,

    Hogy a könnyek szfinksz-asszonyát

    Megérezze, megértse.

    Maradjon szent talánynak Ő,

    Maradjon mindig újnak.

    Véres szivemre szomorún

    A könnyek hullnak, hullnak.

    1.

     

    Partager via Gmail Yahoo!

  • Comments

    No comments yet



    Add comment

    Name / User name:

    E-mail (optional):

    Website (optional):

    Comment: